Bosszúállók – Végjáték (Avengers - Endgame): SPOILERMENTES! filmajánló

A film, amit már évek óta vártunk. A film, ami egy korszak végét jelenti. A film, ami a végtelen kövek utáni hajsza utolsó mozzanata. A film, amit nem szabad kihagyni.Igen, mi már megnéztük és bizony a várakozás nem volt hiábavaló. A három órás film, egyáltalán nem tűnik annyinak. Az események magukba szippantanak és - ha eltekintünk az állandó csámcsogástól és a WC-re kijárkáló emberektől - egy csodálatos moziélményt nyújt.

 

A grafika határozottan lenyűgöző, de ami még efölé kerekedik az az, hogy megfigyelhetjük a hőseink milyen karakterfejlődéseken mentek keresztül az első Vasember film óta. Nehéz ezt spoilerek nélkül kifejteni, tehát ha már láttátok a filmet, akkor gondoljátok végig magatokban, hogy ki honnan indult és hova érkezett az események hatására!Spoilermentesen eljutni a mozikba már az első héten is kész kihívás volt, tehát ha már láttátok a filmet, akkor ne tegyétek tönkre az élményt azoknak, akik még nem látták! Nehogy a végén úgy járjatok, mint az a hongkongi férfi, akit megvertek amiért elspoilerezte a film végét.

 

A film végén, amint megjelennek a feliratok nyugodtan iszkolhattok a mellékhelységbe, mert most sajnos nem lesz egy plusz jelenet sem.


Jó mozizást kívánunk, EZT TÉNYLEG NE HAGYJÁTOK KI!


Képek forrása: imdb.com

További híreink
Mit ér a nyelvtudásunk?
március 17.
4 perces olvasmány

Avagy hogyan válasszunk idegen nyelvet?
Hogyan teremtsünk egyensúlyt a suli és a munka között?
augusztus 27.
4 perces olvasmány

A válasz egyértelmű igen! Hogyan? Az alábbi cikkben mutatjuk!
Miért vállalj diákmunkát? – előnyök 7 pontban
április 09.
6 perces olvasmány

Mostani cikkünkben összegyűjtöttük Nektek néhány pontban, hogy milyen előnyökkel jár az, ha diákmunkát vállaltok.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!